Fotó: Neményi Márton
„A kíváncsiság és a szenvedély fiatalon tart”
Decemberben múltam 72, még mindig fura érzés. Közhely, tudom, de tényleg nem érzem magam ennyinek. A lányom a legutóbbi kiállításom anyagát olvasta éppen, amikor azt mondta, „tudod, hogy negyvenévesen azt mondtad, hogy hatvanévesen nekiállsz festeni?”. Egyáltalán nem emlékeztem. Végül 2013-ban kezdtem el képzőművészettel foglalkozni. Most cérnával dolgozom, számomra természetes ez, a családban minden nő varrt, én is, tizenéves korom óta, még egy lábbal hajtós gépen tanultam. A nagyanyámék falujában, a házukkal szemben egy szabó-varró műhely működött, sokat voltam ott kislányként, a mai napig hallom az olló hangját, ahogy vágják az anyagot. Alapélmény volt ez, igazából nem is értem, miért tartott ennyi ideig, hogy művészeti céllal is varrni kezdjek.
Ha visszatekintek, látom, az életemben tízévente jött egy-egy váltás. 13 évesen már újságírónak készültem, fogalmazni jól tudtam, érdekeltek az emberek. Dolgoztam a Zalai Hírlapnál, a Zalaegerszegi Ruhagyár üzemi lapjánál, interjúztam Czeizel Endrével, Lux Elvirával, Bódy Magdival…. Minden diplomámat, papíromat munka mellett szereztem meg. A rendszerváltás környékén egy kicsit politizáltam, utána gyöngyöt fűztem népművészeti alapon, kézműves vállalkozóként éltem ebből, vásárokra jártam, meg kellett tanulni a bizsukészítést is a kereslet miatt. Akkoriban sok külföldi turista fordult meg a Balaton-parton. Aztán elegem lett, hogy befektetek, számolgatok, Budapestre mászkálok gyöngyöt és kapcsot venni, gondoltam, ha a gyöngyöt eladtam, el tudom adni az agyamat is. Így hát tanulásmódszertani tréninget tartottam diákoknak iskolán kívül – pedig az apám nagyon nem akarta, hogy tanár legyek –, utána felnőtteket is képeztem, a kétezres években nőszervezeteket alapítottam, pályázatokat írtam, nőknek tanítottunk vállalkozási ismereteket, pénzügyi önismeretet, anyagi függetlenség alapjait, de vezettem tengerparti kreatív elvonulásokat is. Nyugdíjasként jött a képzőművészet. Tanultam, szakemberekhez jártam, elvégeztem egy kétéves festőművészképzést, közben rájöttem, hogy a festészet nem lesz elég.
Mindig érdekeltek az új dolgok. Alig jelent meg az internet, amikor Zalaegerszegen már napi szinten használtam, senki nem értette, mi ez, én meg nem értettem, mit nem értenek. Az első női egyesületem is erről szólt, a Magyar Internetező Nők: MINők. Lassan kezdtek itthon a nők internetet használni, megvan ennek az oka, története: például ha baj van a számítógéppel, az internettel, a férfiak a gépet okolják, a nők magukat. Mindig tiltakoztam, ha kérdezték, feminista vagyok-e, aztán utána olvastam, és összeállt, igenis az vagyok, így születtem, női családból jövök, az első kortárs kiállításomat anyám emlékére készítettem. Sosem tüntették ki semmiért, apámnak viszont sok kitüntetése volt, arról szólt a kiállítás, hogy anyám miért kaphatott volna díjakat. A nőművészet és a textilművészet ma már együtt van jelen az életemben.
Mindenki sokáig élt a családban, esélyes, hogy nekem is megadatik a hosszú élet, részben ezért, részben tán azért, mert erős belső késztetés hajt: szenvedélyesen érdekel a művészet. Talán sikerül egy életművet is összehoznom… Idősebben jobban oda kell figyelni az egészségre: nem tehetem meg, hogy rendszeresen fél kettőkor fekszem le aludni, nem ehetek össze-vissza. Márpedig ez meg-megtörtént korábban, ha belefeledkeztem az alkotásba. Olyankor sokszor mozgat a kíváncsiság, hogy mi lesz a vége. Amikor elkezdek varrni, gyakran nem tudom, bár előre megtervezem, milyen folyamat bontja ki a végeredményt
Rájöttem, mi a titka azoknak, akik fiatalabbnak tűnnek a koruknál: szenvedélyesen érdekli őket, amit csinálnak. Nem tudok tanácsot adni az időseknek, hogy hogyan legyenek jól, de azt tudom: a kíváncsiság és a szenvedély fiatalon tartja az embert. És még úgy leszel jól, ha szert teszel önismeretre, ha képes vagy önreflexióra. Ezt nekem is meg kellett tanulnom. Kétéves kora óta egyedül neveltem a lányomat, nem tehettem meg, hogy összeomlok, ösztönösen mindig a megoldást kerestem. Sértettnek lenni, másokat okolni: ezzel borítékolt a boldogtalanság. Jó, ha ezt el tudjuk kerülni.
Mindenki sokáig élt a családban, esélyes, hogy nekem is megadatik a hosszú élet, részben ezért, részben tán azért, mert erős belső késztetés hajt: szenvedélyesen érdekel a művészet. Talán sikerül egy életművet is összehoznom… Idősebben jobban oda kell figyelni az egészségre: nem tehetem meg, hogy rendszeresen fél kettőkor fekszem le aludni, nem ehetek össze-vissza. Márpedig ez meg-megtörtént korábban, ha belefeledkeztem az alkotásba. Olyankor sokszor mozgat a kíváncsiság, hogy mi lesz a vége. Amikor elkezdek varrni, gyakran nem tudom, bár előre megtervezem, milyen folyamat bontja ki a végeredményt
Rájöttem, mi a titka azoknak, akik fiatalabbnak tűnnek a koruknál: szenvedélyesen érdekli őket, amit csinálnak. Nem tudok tanácsot adni az időseknek, hogy hogyan legyenek jól, de azt tudom: a kíváncsiság és a szenvedély fiatalon tartja az embert. És még úgy leszel jól, ha szert teszel önismeretre, ha képes vagy önreflexióra. Ezt nekem is meg kellett tanulnom. Kétéves kora óta egyedül neveltem a lányomat, nem tehettem meg, hogy összeomlok, ösztönösen mindig a megoldást kerestem. Sértettnek lenni, másokat okolni: ezzel borítékolt a boldogtalanság. Jó, ha ezt el tudjuk kerülni.